szókincs nyema

szókincs nyema


Vízbe ugrottam egy nyalka hasast és vártam, hogy a hullám hátbavág és lábujjhegyen nyal a hal a szikla szélén te meg tapsoltál ahogy régen mindig az a nô akinek a háza volt az a sok kô ott szerteszét. A hegyekbôl a birkák mindig sorban jönnek a fôbirka legfelül nézi ahogy nem bántjuk ôket meg, hogy milyen jó nekik az esti harmatos növény aztán még egy kicsit körbenéz mintha minden vágya volna az a messzi sziget, és botladozva ô is ide üget. A hasadba csomagoltam magam téged meg a vízbe küldtelek, hogy vigyél át a sirályok közé, a szigetre, ahol a sziklák mögé bújnak a fügék, de nem találtunk csak köveket meg felesleges fügefaleveleket. Kövekbôl csináltam házat és beleraktam a tuzünk mellette melengettük a kezünk, meg jó volt, hogy végre eszünk, a lángok miatt a szemünkre száradt a só, mintha sírtunk volna, pedig éppen hogy nevettünk, és irígykedve néztek minket a halak. A szobád lett ez az öböl, bútorokat csinálok bele kôbôl, tuzhely már van és tudok bölcsôt is ha maradunk ôszig, hogy a hasadból az égre ugrasszuk a csillagképeket. korim // Milyenjó Milyenjó volnaha a hangomat egyszer be tudnám küldeni a nadrágszáradon és így rekedten végigugrálna a bôröd és a nadrágod között és megsimogatna ez a sűrűkis ratatata hogy aztán a köldöködnél törjön spirálisan az ég felé. tökjó volnaha aztán hajnalban amikora madarak próbálnak mindnyájan egyszerre csiccsenteni de soha nem sikerül, és ez az asszimetrikus éles csiccs csiccs csiccs bejönne az ablakon és megkavarná a plafonhoz spirázó ratatatám alvó köldököd fölött. korim // régen mindig aszittem hogy az elôadók például a tanulmányi vagy a személyzeti vagy a pénzügyi vagy a munkaügyi vagy a kulturális elôadók mind elôadnak a tanulmányaikról a pénzügyeikrôl a munkájukról és a kultúráról az érdeklôdô nagyközönségnek okosan elsôsorban tanító célzattal de szórakoztató szándékkal is. aztán rájöttem, hogy az elôadók szinte soha semmit nem adnak elô, csak a zsebretett öngyújtót néha kávézás után a kolléganôjüknek miután kitárgyalták a legújabb fejleményeket a tévében meg az árakat meg ilyenek. korim // Egyenlet Volt egy barátom meg egy barátnôm. Szerettem és irígyeltem ôket. Aztán elszerettem a barátomtól a barátnômet és most ô nem szeret de irigyel minket. korim // A fülem mögé tűzöm könyvespolcomat onnan veszem le könyveimet és nézem hogyan égnek a tuzön. Szakállam a szerelem szôtte függönnyé a szám ajtaja elé, nehogy kijöjjenek kertünkbe a legyek és elzavarják tejszagú, virágrágó vidám borjadat és borjamat. A fejem fogod és bekötöd, fehér ruhába köpöd: én a te az én, a bokádra kulcsolom magam a szemedbe vágom hanyatt magam, a hajadba csatolom magam, a füled mögé simítom magam. A fejem fogod és bekötöd, a szemem fekete kendô mögé lököd. Itt járt Gabi úgy nevetett, ahogy a madaraid repülnek, hirtelen, ha már két napja csak ülnek és egyszercsak kipattan a szárnyak szivárványa a plafon alatt és Gabi elment de a szivárványa velem maradt. korim // Szetiszfeksön volt egy lány aki nem bírt elég férfit kapni. ez a lány habzsolta a férfiakat nyaltafalta simisimizte, kuckolta smárolta stírölte és markolászta és ölelkézte a férfiakat pedig nem kívánta ôket csak valamiért mindig szüksége lett a férfiakra pedig nemis élvezett ez a lány egyáltalán. Egyszer odajött hozzám (én a férfi) azt mondta szia és elkezdett habzsolni nyalnifalni simisimizni ésa többi, és én meg vissza. Ez a vissza, ez miatt gyűlöl engem azótais eza lány. korim // Volt egyszer, hogy meg akartam tanulni repülni. Elkezdtem csinálni hozzá szárnyat: fémvázra ragasztottam tollat meg papírt meg egy zászlót, hogy tudják, honnan jövök. Szép szárny lett, áramvonalas, fehér, alul kis pihék felül nagy fedôtollak. Két napot száradt az erkélyen, két napot, a szárnyam. Aztán felvettem a testhezálló fehér ruhát, a hozzáillô tornacipôt a szemüveget és a csíkos sálat majd felöltöttem a szárnyat. Lementem a lifttel lementem a térre és becéloztam az egyik szabad égdarabot. Engem nézett az egész lakótelep. Ha arrajársz, most is láthatod hogyan ugrálok és csapkodok. korim // a szembeház szembeszobájában mindig játszanak hegedűn vagy zongorán. egy lány valószínűleg a lány meg egy hapi valószínuleg az api játszanak Az api zeneakadémikus nagyprofi frakkos zenekariárkos kottaolvasó művész a lány meg biztos az api példáján buzog aspiráns és tehetséges és szorgalmas és ügyes és lengeti a haját ha zongorázik. api és a lány biztos jókat beszélgetnek vacsoraközbe ilyen darabokról meg gyantáról meg húrról és nagy tisztelettel néha karmestert is emlegetnek aztán mennek vissza gyakorolni. jól érzik magukat. szeretnek zenélni. néha arra gondolok, hogy tökjó volna egyszer hallani is, amit játszanak. korim // Vannak ezek az alendölonos hatvanaséves francia feketefehérek azokkal a piszokjó zenékkel és eszméletlen gyönyöru nôkkel. Hát! És mindig van bennük egy kulcsjelenet egy hosszú autóút végén cigikézben égô szemmel valami nagy nézés aztán visszaülés és elmenés bele a szép vidéki hajnalba, és vége. és szép. komolyan az. Aztán persze egy kisvárosi kávéházban croissant-t és kávét és sárgapapíros Gitanes-t reggelizel miközben majd megszakad a szíved amiért otthagytad a feketefehéren is szôke kedvesed a csöpögô, harmatos francia hajnalban mondjuk valahol Bretagne-ban és elgondokozol, hogy merre is mész vissza Párizsba, és hogy holnap kurvára dolgoznod kell de most végülis még örülsz is neki és felállsz és elveszed a Le Monde-ot a fogasról és rágyújtasz mégegyre miközben lassan kisüt a nap és a fény színt kap a croissant morzsáin és amikor fizetsz, megnézed a lányt ahogy megköszöni és lassan mosolyogni kezd égô szemed. korim // Itt voltál tegnap és tegnap elôtt. Most egyedül vagyok. Hajat és szôrt gyûjtöttem a lepedômrôl, itt a kis kupac vigyázok a gyûrôdésekre is, lábujjhegyen fekszem. levegôt nem veszek, csak néha sóhajtok. A szôrödbôl tábortüzet rakok, és a spermámmal oltom el Hátha visszahoz az áldozat, hátha kikelt a meleg Nem vágyom rád. korim // Az ôsöreg hangú ôszöreg behalózza a kávézót. A falról visszapattanó hák meg lók telemorzsálják a cigifüstömet. Ez nem higiénikus gondolom, de aztán meglátom, milyen jó a füstszürkén az ôszöreg. korim // Egy hosszú ujjú hapsi fûz egy hosszú hajú nôt. A faszi az ujjaival operál, közben persze nyakadug, magyaráz, mondja a tutit, de fôleg az ujjaival bûvöl. Ezalatt a nô néha hápogva röhög, hátra-hátra ráz és csillogtat, meg ejti rajta a fényt figyelve a hatást, mert ezt a hosszú ujjú hapsit, ezt feltétlenül. Muszáj. Aztán rágyújtanak, meg nevetnek még sokat, és a hapsi kifizeti a taxit és készen áll mindenre reggelig, amikor görbék az ujjak, büdös a száj és az ember a hajról rég nem a göndör szôrre asszociál. korim // Lencsét hozott ettünk belôle egykét villányit és ráittunk egy kis villányit aztán lefeküdtünk hanyatt és magunkra húztuk a plafont. korim // felmentél egy hegyre hogy lenézz a völgyre és megláttad milyen hülyén mászol hegyre zsákban viszed magaddal a tegnapodat látcsôvel néztél katonai spécivel és egy meztelen nôre közelítettél szeme elôtt látcsô katonai spéci lába között a keze te is matatni kezdtél hátha elmúlik a szorító érzés de nem segített ezért magadra néztél ahogy jössz föl a hegyre de láttad, hogy nem jössz mert éppen a hegy megy feléd ezért kapaszkodtál és nézted ahogy elnyom a hegy ki is aludtál mint csikk de a tegnapos zsák épen maradt rád várt lent a hegy alatt korim // Hideg lehel be magasról Rajta füstcsík fekszik hanyatt Odakinn összefolyik minden kis csepp-csapat - zúg a sok koppanás Az ágyban ülve kidúdolsz egy szomorú, halk, nagyszemû halat, én meg az ablakból nézem, ahogy az utca fölött az ár ellen halad. korim // Vonat Egy szürkehajú néni alszik az arca közben csak rám mosolyog. Visszamosolygok rá, majd mellékucorodok és hozzábújok. Együtt még szebb a mosolyunk. korim // Mindenhol körbezárt tengerdarabokkal falak közt nyugodni kénytelen vizekkel találkozom. Ügyes a víz, mindenhova eltalál. Mindenhol körbezárt faldarabokkal, a vízben cél nélkül álldogáló kövekkel találkozom. korim // Megy és eladja a vérét jópénzért (Barnáspiros, és suru, olyan mint a meggylé a vér.) Aztán a pénzen vesz reggelit ebédet és egy vacsorát, hogy új vére legyen. Utána meg csak ballag az idegen nagyváros idegen utcáin és szeretné nem idegennek érezni magát és szeretné otthonosan élvezni a kis álmoskás szédülést amit végre nem úgy kap, hogy a vérébe tesz valamit hanem a vérébôl vesz egy keveset. És megjön az a közhelyes hideg, koratavaszi fény is a hamis melegével és megjön az általános nedvességben a betonra került néhány bíztató szárazfolt is, és a szédüléssel együtt ôk hárman hozzák. korim // tömeg állta körül többen kiabáltak, hogy hagyjanak neki helyet, így nem kap levegôt, mások nyújtott nyakkal lépdeltek egyre közelebb, volt aki rá se nézett, és volt aki rá se bírt nézni én éppen fontoskodva rohantam és csak a tömeget láttam a kiabálókat, meg a közelebb és közelebb lépdelôket. mind lefelé néztek, ezért lasítottam, én is lefelé néztem és láttam hogy halott meg a száját láttam kék volt a szája kék korim // A színésznék mindig nagyon hatnak rám, amikor pesti joghallgató vagyok ezerkilencszázhuszonnyolcban és épp az Erdély után maradék birtokot kártyázom, iszom, kurvázom, vacsorázom és a többi el, miközben gyakran érzelgôs leveleket írok a nôvéreimnek és Édes Anyácskámnak és korrekt beszámolókat szerkesztek Apámuramnak. A színésznék feltüzelnek. Hosszú, szôrgalléros teveszôr kabátomon és a kezemben szorongatott malomkerékcsokromon csillognak a havasesô cseppjei a muvészbejáró elôtt, mögöttem halkan kattog a taxióra. A színésznékkel csinált mulatószámlákat tudom a legfinomabban, legstílusosabban magamhoz inteni és azokat nyújtják át a fôurak úgy, hogy szakmájuk legjava benne van. A színésznék olyanok, mint az égô alkohol szépkék cseppjei gondolom búsongva és még száz pengôt adok a prímásnak az Isten, hogy verje meg. Az elôadás végén aztán már joghallgató sem vagyok meg ezerkilencszázhuszonnyolc sincs csak a színésznék vannak, meg az orrcimpám, ahogy remeg láttukon. korim // A reggel átjön a redônyön és a rácsok közt benyúlva megcsikizi Fitymát a papagájt aki csivitelni kezd. A Fityma hangja átjön az ajtómon, belenyal a fülembe, forgolódni kezdek és hullámokat vetek az ágyon. A hullámok átmennek a helyedre de nem vagy ott secsiki senyal sebele. korim // Ülök a kávézóban lapozok egy lapot és mosolyokat lopok a lánytól aki enneminnom ad. A sarokban ülök hogy lássam a lányt de csak ritkán nézek oda mert ô is csak ritkán néz ide. Kapkodom pillantásait kivillantja mosolyomat. Élvezzük összhangunk. korim // van egy utca ahol mindig ugyanakkor kell átmenni a túloldalra ha hazafelé mész van egy ház rajta meg egy ablak benne macska és lány néz mindig kifelé. Egy ideje integet is neked egy ideje visszaintegetsz. majd egyszer bemész, hogy megsimogasd a macskát és közben nézd a lányt és ô meghívjon enni tojást túrót mackósajtot és inni sört és néha mondani nem túl nagyokat és néha mosolyogni vissza rá. Aztán zenét hallgattok majd nagy fotelbe ültök majd és azt hiszed majd, hogy ez jó. Jó lesz. korim // szerintem az nagyon jó, ha az embernek gyereke van mondta a kedvesem és attól fogva ennek fényében folyt köztünk a testi szerelem. közben általában arra gondoltam, mekkora szerencse, hogy ennyire bírom a kedvesem korim // A vonatokon mindig arra ébredek, hogy mindenki alszik és a kerékkatogással bólogat. A vonatokon mindig azt álmodom, hogy mindenki felébred, mert a bólogatással kattogok. korim // Az állomást borító cementlapok tábláján a jobb szememmel sakkozik a bal szemem. Nem tudom ki gyôzzön, aztán vigyorgok és becsukom a bal szemem. korim // Fekete fehér mozit álmodok egy mozit, ahol a fôszereplô vagyis én ülök egy sorba és egy nô ül mögöttem a vállamon dobol Vörös karmait a húsomba fonja vonja Szonja a nô neve ô a kém aki tôlem tanul titkokat hatásos módszereket amikkel újabb titkokat szed ki belôlem Szonját uzi a szeretet a halott katonák kitartó udvarlása kergette karjaimba és azóta játssza ezt a szerepet és azóta jön velem moziba Szonjával egy filmet nézünk a film fontos kérdésekre felel Egy moziban játszódik fekete fehér valaki – a fôszereplô hapsi – ül benne egy sorba mögötte ül a nô valami Szonja és ez a Szonja kém A hapsi tudja de nem érdekli Kôkemény a hapsi kôkemény mert tudja hogy Szonjának sem könnyu mert Szonja menekül szegény * Szôrrelbélelt recéstalpú hótaposók ezrei húztak koszcsíkokat a szuzhavas kôbányai grundra amit Szonja hosszú, erélyes léptekkel keresztezett mintha valami dolga volna azonkívül, hogy hosszúfekete kabátja alá veszi a szelet. Mostanában – ahogy Szonja mondani szokta – széllelszárnyal hátha elrepül. Ehhez ken magára reggelente színeket: repülôskéket földetérôsbarnát és vészhelyzetpirosat, mert vészhelyzet – ahogy mostanában mondja Szonja – mindig elôadódhat. A repülés veszélyes üzem de higgyem el – mondja Szonja – megéri az öröm. Én hiszek neki és nézem, ahogy kicsiket ugrálva gyorsan lép nagyokat hátha tényleg. * A reggel fényes, mint a szél fúj a fény. Borotvaéles árnyékokon táncol a szemem. Még a villamos is álmos, a postásnô az elsô tíz pecsétet nyomja alig puffan. Szonja azt mondja most kéne levetni minden ruhát hátrasimítani hajat és fejest ugrani valami jó, nagy magasról. Szerinte simán, lendületbôl, könnyedén repülhetnénk Párizsig. (Aztán kiflit veszünk, párizsit, meg zacskós kakaót és elkezdjük óvatosan unni a napot.) * Szonja egy szép reggel ketten állított be. Hozott brióst kakaót, segített hányni, lehúzta utánam a vécét és megmosdatott. Csak a borotválkozásnál vettem észre, hogy ketten van kérdeztem: mi van ketten vagy vagy csak én látok belôled többet? Szonja mondta büszkén: kettenbizony, ikerpár lettem. lettem lettem lettem mondta Szonjaamásik és háromszor gyorsan büszke is lett. Ekkor már ettünk Szonja vajazva én simán a brióst és Szonja vajazva vajazva vajazva ette a brióst, a másik. Közben megbeszéltük a múltestét, magunk és a kapcsolatunk és a másik latunk latunk latunk meg a briós is elfogyott fogyott fogyott fogyott és közben Szonja négyszer szeretett újra belém és négyszer utált meg végleg és nekem meg négyszer újramegfájdult a fejem fejem fejem fejem. Mondtam is: Szonja, nekem ez fárasztó így ez a szerelem. Neked fárasztó és akkor szerinted mi nekem? háborodott Szonja fel és a másik: nekem nekem nekem fel fel fel Csak követni nem bírlak így mondtam kicsit kétségbeesve majd mégjobban mikor Szonja ideges dudorászásba kezdett. Szonja mondtam nembiztos, hogy szeretem az ikred baj? Úgy értem sokszor elhozod? Szonja felhúzta az orrát és sértetten távozott vozott vozott vozott. * A kávézóban Szonja mindig a hibátlanhoz közelít. Kicsit elfordul, lábakeresztben kezében cigi és a beszédéhez a füstje gesztikulál. A kávézóban – mondja Szonja – úgy érzem, mindig a hibátlanhoz közelítek. Kicsit elfordulok lábamkeresztben és királynôi tekintetem reflektorként hasít, mert reflektorként hasíttatom. Vagy mégsem? Lehet, rosszul érzem? Nem válaszolok, csak elronatanám a hibátlan pillanatot. * Történt, hogy Szonjával mindent elmondtunk magunkról és másokról egymásnak. Szonja kezdte hangja élessé változott cigije rámfújta magát és én csak hallgattam a sűrű eseménydús felsorolást amire – bár nem akartam – de precíz részletekkel válaszoltam. Mindent elmondtunk és aztán együtt gyűlöltük magunkat meg én Szonját ô meg engem boldogan. * Szia Szonja szólaltam meg hosszú hallgatás után. A balatonparton voltunk benne a nagy télben és azért mondtam, hogy sziaszonja hátha rám is figyel végre Szonja nem csak a tóra a nádra meg a hóra. De Szonja fényképezett elmélyülten keretezett minden látnivalót. Így kiáltott: perspektíva! és a jégre futott hogy egy keretbe vegye az egész vizet ami most olyan furcsán és szomorún mozdulatlanságba kényszerült. Én csak futottam, Szonja Szonja! de ô csak a képeket látta és csak kattogtatott és én hiába mondtam Szonja! ô csak mosolygott, nézett és nyomkodott. Persze egyszer utolértem és rászorítottam magam de cserepes ajkunk ugyanúgy billegett és csurdalt vért ahogy alattunk a reszketeg jég préselt vizet. korim // Kizárkóztam a konyhába a macskák tálkáival, hátha rájövök valamire A rádió szól, hogy namivan én meg örülök, hogy valaki beszél belém Tiszta az adás Jól hallom a jelentést. Azt mondja hideg van pedig nemis fázok csak borzongok az adatokra és a lábamon föláll a szôr Begyújtok, a tűz köré ülök és elképzelem, hogy beültem a kocsimba és elhajtottam nagyon, hogy ne is lássam, hogy tényleg itthagyok mindent amit itthagyok. Sokat forgattam a kormányt amíg elértem egy házhoz és bementem, mert jó volt a ház tetszett és most bent ülök, és a tűz köré gyűlök. Már leszedtem mindent, üresek a fák, már levél sincs, azok lejöttek maguktól. Madártejet eszek és almát harapok, összekeveredik bennem az alma, a madártej és a ház amiben ülök A tűz köré gyűlök és az alma mellémül mellé meg a madártej és már nem is vagyok egyedül. korim // Két bácsi ébredezik a galambok közt a padnál. Az egyik bácsi szív. A másiknak nincs mit. Megkínálom köszönöm – mondja. Mondom nincs mit. Köhögnek tôle. Mondják, jó éjszaka volt volt egy kis esô ugyan de aztán elmúlt és aludni is lehetett míg meg nem jöttek a gyerekek hintát nyikorgatni és libikókát döccenteni meg tenni a csínyeket. Basztattak minket a gyerekek – panaszkodtak a bácsik. Aztán meg jöttek a részegek – folytatták – és ordítoztak és alkoholt ittak A bácsiknak pedig ez nem jól esett. Ôk nem isznak mert az alkohol drága. A részegek után jöttek a németek – folytatták a bácsik a történetet. A németek andalogtak, párokban mentek lassan – magyarázták a bácsik. És néztek mikor megláttak – mondta az egyik. Megtorpantak de aztán továbbmentek – mondták, és a bácsik egy német dalocskát énekeltek. Aztán jött a hajnal meg maga és a cigink – mondták. És mi fölkeltünk és szívtunk – mondták. Még hugyozunk és megyünk – mondták mintegy jelezve, hogy ne is marasztaljam ôket. Hugyoztak és mentek. Nem köszöntek. korim // szeretem ezeket a régimerikai filmeket ahol a faszik kandúrokként dorombolnak a csajszik meg nyávognak mintaki bagzik és közben az egyik kém a másik elhárító és tudják, hogy a kém kém az elhárító meg hárító de pezsgôznek tangóznak néznek és közben ÚÚGY kívánják egymást, hogy és az egész olyan nagyon jó olyan stílusos és a végén a fôgonosz marhanagyot zuhan valami marhamagasról és a fôjó meg reszketô kedvesét a karjában tartva hepiend arcot vág és amíg él meg nem hal. korim // azt álmodtam, hogy megírtam és épp megfilmesítjük egy álmom arról szól, hogy találok egy füzetet teleírva egy furcsa történettel olyan, mint egy álom és csinálunk róla egy filmet szerzünk kamerát, szereplôket meg kinyithatós székeket a hátukon felirattal meg simlis sapkát visszafordítva és vastag szivart Hogy ne keltsünk zavart egy medencébe tesszük a helyszínt nincs benne víz csak egy tócsa az alján a tócsa alján meg egy nedves szárazlevél errôl csináljuk épp a közelit, mikor meglátjuk, hogy egy elegáns nô közelít alhasafedetlen megvakarja unott, gyors mozdulattal majdnem ingerülten és megkérdezi, hogy mit kamerázunk itten az üres medencében elmondjuk, hogy levelet egy elsüllyedt levelet a filmbe amit forgatunk a füzetrôl meg a filmrôl azt mondja aha és két szárnya nô leszakad a blúza mellefedetlen elrepül aztán a képben már csak az ég meg a felhôk vannak de ez is csak tükrözôdik a tócsán aztán alulról bejön a felirat és felébredek korim // A ráncosgörbe cigid végén felrohanó parázs és a sebtében, mellékesen bedobott unikumod könnyen átlátható feketefehér meséket mesél. A hazagyalog, a muanyagkorsósör, és a beszédközben ívesenszép nyálgömbrepülô komoly történetét én írom, gyuröm a lepedôvel fehér bôröd alá, hogy reggel elolvassuk és szépnek érezd magad. De a törökülsz, keresztbeteszed, magadaláhúzod, vagy kétkézzel karolodát tanulságait – hiába nézem meg százszor –, nem érthetem. korim // a szembefehér, függôlegegyenes falra a világképemet és melléskiccelek néhány lehetséges megoldóképletet, hogy ne értsék, és bukjanak csak meg, aztán augusztusban az izzás és a fény legyen a magántanár, hogy elmagyarázza: nem megbukni kár, inkább csak várj, hátha neked is lesz egyszer falad. van egy fotelem egy matracom két lámpám és egy könyvespolcom, meg egy kockám, és az a feladat, hogy ezekbôl meg magamból kitöltsem azt és még ki tudjam nyitni az ablakot, de mindig beszorul. fejest ugrok a szenteltvíztartóba és vizes fejjel rámutatok, hogyan szorul a Jézuskán az ágyékkötô. két nyár is kellett, hogy meglásd, ahogy a kövek lassan haladnak a víz felé, és még egy ôsz kellet, hogy megérezd: nem önszántukból teszik; hogy a kövek egyszer ház voltak és egyszer homok lesznek, hogy újra ház legyen belôlük és nem biztos, hogy szeretik ezt az idôt ott a két épület között. virágmintás ragasztószalaggal húzom meg a repedést az ablakom egyik felébôl a másik felé, de félúton, ahogy egy kicsit megtorpan a törés, elhervad a virág és lesz belôle cellux illetve sima esôszivár. a BKV forgalomirányítási központjának a homlokzatáról ahogy eltuntek a fémlemezek úgy frizbízem el az utolsó ötforintosával összeszámolt hetvenkilencet reggel csokiskroásszantra mert így mulat aki ragaszkodik a reggelihez a nagy nyári félkilencben a biciklin ülve jobbra a dunával balra meg mindegy egy hosszú, továbbra is fizetetlen nap kedves, csokis kezdetén. a legmesszebb megint a szembepár ablakának külsô üvege jutottam ott zümmögök vagy mi, hogy beleverem a homlokom, és ôk meg persze nem látják, mert még nézniük kell a reklámot egy kicsit, hogy a megkívánás lassan behúzassa velük a függönyt és lehúzassa a pamut szabadidônacit, és aztán meg mindegy úgy is teljesen. korim // egy hallal lakott az igazi feketefehér antihôs. Egy kicsi, meredt tekintetu, fixírozó ragadozóhallal és mindig csak beszélt neki azon az enyhén nazális dörmögô hangján. „Jó reggelt hal" mondta neki kábé tízpercenként a filmben ami gyorsítva ábrázolta a napjait. „Jó éjszakát hal" mondta újabb tízpercenként és ilyenkor a halról mindig adtak egy közelit mintha várnák, hogy válaszol: „jó éjszakát gazdi" de a hal mindig csak nézett beszélni nem beszélt. A fôszereplô sem beszélt sokat nem is történt a filmbe sok, nem is tudom miért néztem mégis. Kíváncsi voltam biztos, hátha lesz valami, azt hittem a hapsi majd begazol, „ne nézzél bazdmeg" mondja és megeszi a halat nyersen, aztán meg hányik tôle a kopár, fehércsempés feketefehér visszhangos vécében de nem hányt korim // Csupa csillogás, hangulat, tisztaság és gusztus. Halkan szól a hatvanasévek, a szemellenzôs egyenruhás a padlót keni ahogy szokás. Én kakaózok és olvasok – dö hendszam sztréndzser kersztbetett lábbal – olvasom: Gazdálkodás, Horatio, gazdálkodás! Torról maradt hidegsültbôl kiállt a nászi asztal. és röhögök, igen rendesen ahogy kell. Szembe csávó ül, ragyás nagyot harapó feje dagadó cipó ahogy tömi az újdonság-szendvicset bele. csámcsám nyámnyám löcsköl a frucsok a nyállal kevert hambi közbe jön a néni egy tüchtig lédi nyakában muszlinkendô gondosan redôzött odaillô kiegészítô a kis kalap is az ôsz fürtökkel ahogy kell igazi pesti úriasszony félszegen kérdi Elnézést? Én ugrok húzok, arrébteszek és tolok neki elôzékenyen udvariasan rendesen ahogy kell de a néni merev marad, elôrenéz, és amíg meleg kecsapba márt és harap. Csávónak szósza buggyan én kortyolok. Elôre nézünk, oldalra nem, Mi. Hárman. táplálkozunk. korim // Párbajozunk Te vagy a hôs én az aljas, mögötted aggódik a nô, rád vár a fehér színű ló és neked van a gyorstüzelôd. Hatalmas a tűzerôd, sarkantyúd tökösen pendül, farmerod keményen suhog, gyors vagy, gyorsabb, mint vájett örp, és bili dö kid együtt de én ravaszon rajta tartom ujjam a ravaszon és elôbb lövök. Aztán egy lépést elôrébb jövök megnézem szép, lassú halálodat, a szájad sarkán kibuggyanó vért, bólintok, mint aki mindent ért és lehajtott fejjel ellovagolok. korim // Emlékszem az elsôs tanítónénimre Mancinénire, hogy dicsekedett mindig a felnôtt fiával, aki nem ül le a buszon, még ha van is hely aki elfoglalt és mindig rohan aki vizsgázik, mindig jól vagy jelesre aki már elmúlt húsz, műegyemista gombafrizurája van, szemüvege és sötét trapéztrappert hord (legalábbis én így képzeltem nyolcvanegyben egy muegyemistát) és elég nagy balfasz lehet így, visszagondolva. Emlékszem Mancinénire aki mostmár hetven ha él még egy kis lakásban, a férje régóta halott már a szíve vihette el vagy valami rák, a fia meg negyven szemüveges, ôszül, ritkul, hízik, a fia fia meg húsz és nem rohan és nem vizsgázik, csak elkéri a kocsit, meg buliba megy és csajokat hoz haza akikkel hangosan baszik az emeleti szobájában és miközben hallgatja ôket, a Mancinéni fia lassan, lassan hullik, esik, zuhan alá valami pánikszeruségbe, mert elképzeli, hogy elképzelik negyvennek abból, ahogy elképzelték húsznak. korim //


ARCHÍVUM